2011. szeptember 11., vasárnap

Jókai Mór - Magyarok emlékezete - Jelenlegi ára: 2 640 Ft


Jókai Mór - Magyarok emlékezete
Szajbély Mihály médiatörténeti nézőpontból mutatja be Jókai Mór életének és életművének alakulását. Alaptézise, hogy Jókai nem egyszerűen író volt, még csak nem is egyszerűen kalandregényíró, hanem újságokba író kalandregényíró. Míg a korábbi szakirodalom többnyire a valószerű követelményét érvényesítette regényei megítélésénél, addig e könyv szerzője szerint a Jókai által művelt regénytípus az egyszerű formák, mindenekelőtt a mese sajátos mutációját képezi, és olyan lehetséges világot hoz létre, amelyet nem a valószerű, hanem a csodás határoz meg. Jókai folytatásokban megjelent történeteinek létrejöttére a 19. századi napilapok tárcarovatai adtak lehetőséget, melyek keretei között annak idején igénytelen alkotások tömege elégítette ki az olvasó tömegek kalandigényét és csodák utáni vágyakozását. A kérdés ezek után úgy hangzik, hogy Jókainak miként sikerült a tárcaregény formájában kiválót alkotnia, miként sikerült a legszélesebb olvasóközönség érdeklődését megőrizve fölébe emelkednie a triviális alkotások tömegének. A kötet a Magyarok emlékezete sorozat része.
SZERZŐ: Szajbély Mihály
KIADÓ: Kalligram Könyvkiadó
KIADÁSI ÉV: 2010
OLDALSZÁM: 408
Szállítási és fizetési információk
Személyesen áthevetőek könyveink (kizárólag) Budapesten a Klinikák metrómegálló közelében található átvételi pontunkon!
Minden hétköznap 8: 00-tól 20: 00-ig.
Általában 3-5 nap az átfutási ideje, amíg az általad rendelt könyvek megérkeznek az átvetéli pontba, melyről automatikus üzenetet küldünk a számodra. Ha még azelőtt látogatsz el az átvételi pontba, hogy ezt az értesítést megkaptad volna, akkor kicsit csalódott leszel...
Ezt elkerülendő nagyon kérlek soha, ismétlem soha ne próbáld átvenni a könyvet, amíg nem kaptál erről értesítést. Ez a köztünk lévő jó viszony megtartása szempontjából is kifejezetten javasolt.
A könyveinket változatlanul megkaphatod postai úton (előreutalással), vagy futárszolgalát segítségével (előreutalással, vagy utánvéttel).
A könyveinkre kiszabott szállítási díjak egységesek, nem függnek az adott könyv méretétől, vagy a könyvek darabszámától.
2 darab, vagy több termék rendelése esetén a szállítási költség nem változik.
Vagyis bármekkora rendelést is adsz le, mindig csak a Szállítási és garanciális feltételek fül alatt meghatározott díjat kell fizetned.
Más szállítási módot nem vállalunk, a megadott áraktól nem áll módunkban eltérni.
Szállítási és fizetés módja
Ajánlott levélként előreutalás után: 870 Ft
Futárszolgálat előreutalással: 750 Ft
Futárszolgálat utánvéttel: 890 Ft
Személyes átvétel: 0 Ft
Minden termékünk új és olvasatlan.
Tekintsd meg összes könyvünket itt! >>



Jelenlegi ára: 2 640 Ft

Az aukció vége: 2011-09-29 03:15
. Jókai Mór - Magyarok emlékezete - Jelenlegi ára: 2 640 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése